Kik vagyunk

Gyülekezet a 17. kerület szívében

2003 nyarán indult útjára a Magyarországi Baptista Egyházhoz tartozó gyülekezetünk. Néhány elszánt fiatal föltette arra az életét, hogy Budapest XVII. kerületében, Rákoskeresztúron Istennek egy újabb gyülekezetét hozza létre. Egy olyan közösséget szerettünk volna valósítani, ahol Istennek és Igéjének, a Bibliának feltétlen tekintélye van. Egy olyan közösséget, ahol mind az Isten, mind az emberek szeretete megtapasztalható, átélhető. Egy olyan közösséget, amely kész, képes hitelesen megélni és továbbadni mindazt, amit vall.
Mára az induló kis közösség megsokszorozódott és gyülekezetté alakult. Az a vágyunk, hogy Te is tapasztald meg közöttünk Isten munkáját!
Minden vasárnap megtalálsz minket 10 órától a KeresztÚR Baptista Gyülekezetben (1173 Budapest, 525. tér, 37/c).

Küldetésünk

Mi azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket.”

Elhívásunk, hogy Isten bensőséges jelenlétét, az Ő szeretetét egyszerűen, egy családként éljük meg. Szeretnénk, ha te is megtapasztalnád Isten életedre vonatkozó egyedi és jó tervét.

Gyere úgy, ahogy vagy!

.

Alkalmaink

Vasárnapi istentisztelet 10.00

KeresztÚr Baptista Gyülekezet