Ifjúság

Gyülekezetünk egyik meghatározó területe az ifjúsági misszió, melyben a felső tagozatos korosztálytól egészen a fiatal felnőttekig találunk aktív és lelkes csapattagokat. Ifink teljes létszáma jelenleg 25 fő, habár általában alkalmainkon ennél kicsit kevesebben vagyunk. Sokáig gondolkodtunk, hogyan nevezzük el magunkat, végül a „KB Ifi” nevet választottuk, mely amellett, hogy a Keresztúri Baptista rövidítése, magába foglalja a különböző személyiségeinket, életkorainkat és érdeklődési köreinket.

Szlepák Zsolt ifipásztorunk és a mögötte álló aktív szolgálói csapat folyamatosan azon munkálkodik, hogy kialakuljon egy olyan egy olyan barátságos légkör, ahova szívesen jönnek a fiatalok feltöltődni, beszélgetni, játszani, dicsőíteni, és ami a legfontosabb: Istenről tanulni. Alkalmaink péntekenként 18:30-tól kezdődnek, a kötött részéhez tartozik az elején mindig valamilyen csoportjáték, azután általában dicsőítés és tanítás / csoportbeszélgetés következik. Az alkalmak utána viszont határozatlan ideig társasozunk, eszünk, beszélgetünk. 🙂

„Itt az ember barátokat is talál, és egy olyan közegben lehet, ahol közös nevező az értékrend és az Isten szereteten alapuló elfogadás!”

A péntekeken kívül sokszor találkozunk más napokon is, szervezünk olykor kirándulást, városnézést, külön ifit lányoknak és fiúknak, nyári tábort, közös karácsonyt, illetve szilveszter aftert. Ápoljuk a kapcsolatot környező ifjúságokkal is, de az ország egyéb részeiről való ifikkel is találkozunk. Nagy örömünkre szolgál, hogy idén elsőnek rendeztünk meg egy egynapos konferenciát, a „KB. Konfit” ahol több, mint 130 résztvevőt számolhattunk. Hisszük, hogy fontos közösségbe tartozni, és olyan témákról beszélni, amelyek leginkább foglalkoztatják ezt a generációt. Célunk a növekedés mind hitben, mind létszámban, szeretnénk elérni a fiatalokat és megmutatni nekik Isten szeretetét.

Címünk

1172 Budapest,
Cinkotai út 4.

Alkalmaink

Vasárnapi istentisztelet 10.00

Rákosmenti Keresztény Közösség,
Közösségi Ház

1173 Budapest, 525. tér, 37/c

Péntek esti ifi alkalom 18.30

Baptista Közösségi Ház

1172 Budapest, Cinkotai út 4.